Banka Lívia
Crnkovity Gabriella
Ferenc Ágota
Figura Terézia
Gombos Dániel
Giricz Attila
Huszta Dániel
Mészáros Árpád
Blaskó Lea, f.h. / Szilágyi Ágota

Zenei munkatárs: Figura Terézia
Korrepetítor: Klemm Dávid
A rendező munkatársa: Ferenc Judit
Kosztüm: Bicskei Anikó
Fény: Majoros Róbert
Hang: Lukács Attila
Dramaturg: Gyarmati Kata

Rendező: Lénárd Róbert

* * *

Azt hiszem, nincs ember Újvidéken, aki azt állítaná, hogy egy boldog, gondtalan, biztonságos városban élünk. (A részletekbe nem megyek bele. Mindenki nyissa föl a tetszés szerinti napilapot.) Ez volt az elsődleges motivációnk, amikor az Újvidéki Színház színészeivel a város jelenével kezdtünk foglalkozni. De nem a véres valóságot szerettük volna a színpadra tenni, hanem pont annak szöges ellentétét, egy tökéletes Újvidéket.

A képlet egyszerű: mi volna Újvidék, ha ez volna a tökéletes város? Ha Újvidék volna a Morus Tamás által emlegetett Utópia? Hogyan élnének az utópisztikus város nojzaccerei? A színészek improvizációi erre a témára természetesen egyszerre tobzódnak a fiktív nosztalgiában és a kegyetlen iróniában. Olyan téma ez, amit csakis a múlt század elei berlini kabaré vicces, ugyanakkor társadalomtudatos és gonosz világában tudtunk elképzelni.

Ebben a kabaréban a néző nem azzal szembesül, ami van, hanem azzal, ami nincs és nem is lesz soha. Egy jól működő, mocsoktól mentes Újvidékkel.

* * *

Valósághoz mért groteszk szórakozás

–kritika a Neusatzer Cabaret-ról –

Ha azt kérdezné valaki, miféle színpadi valóság felelne meg leginkább a város, Újvidék identitásának, belekezdhetnénk a találgatásba: cirkusz, komédia, szatíra, tragédia, középfajú színmű... Az Újvidéki Színházban azonban a fiatal rendezőgeneráció képviselője, Lénárd Róbert megtalálta a tökéletes és az eredeti formájában részben már elfeledett műfajt, amely azt kifejezheti – a kabarét.

Az előadást Neusatzer Cabaret-nak hívják, amivel azonnal kiemelődik az a távolságtartás, amellyel a színháznak – ha tetszik, ha nem – rendelkeznie kell, még ha a szereplők és az események nem is teljesen kitaláltak, még ha a valósággal történő hasonlatosság szándékos is. Az előadás neve azonban nem csupán ezért van németül – arra is rámutat, miféle kabaréról van itt szó.

Az asszociáció egyértelmű: olyan kabarét nézünk itt, amely Németországban élte fénykorát a huszadik század első évtizedeiben, és amelynek groteszk művészetét egy gazdasági, háborús, szociális, tehát egyszóval politikai válságokkal sújtott világ határozta meg.

Miért szükséges a politikai diskurzus, hogy leírja mindazt, ami (most is) történik velünk poliszunkban, hogy mi is kénytelenek vagyunk ezt a kulturálisan alapvető szót: „politika”? Mert, ahogy azt az előadás is a maga szellemes módján kifejti, manapság minden politika. Egyéni (az, amely nem érdekel minket), vagy általános (amely, kvázi, nem érint minket). Ebben a politikában már nincs jobb és bal, csak ez meg az. Vagy vele, vagy ellene.

Ez a kabaré a maga fekete-vörös tónusaival, előadóival, akiknek arcán időközben egyre ördögibb az arckifejezés, a szokásos bohóc- vagy Pierrot-maszk helyét egy sokkal ideillőbb álarc veszi át. Vér, sötétség. Az emberiség elsődleges ösztön-énjéhez illően a kosztüm kiemeli a test fizikai dimenzióit, ahogy a fekete-vörös kombináció ishozzájárul a szexuális allúziók létrejöttéhez. A kabaré dramaturgiai struktúrája töredékes, alapját a szongok képezik, nem pedig a narratíva és a drámai jelenetek. Az ilyen feltételek mellett a színházi est az érzékek felrobbantásával telik el. Az a kevés közönség, amely össze tud kapargatni némi pénzt a színházra, és az a kevés művész, akiknek nem jelent gondot, hogy legalább a színház álarca mögött igazat mondjanak, biztosan remekül fog ezen szórakozni. Az igazság pedig az, hogy a vigyorgó maszkok mögött többé nem rejtőzik arc. Legalábbis pofa biztosan nincs. Dehát, itt az avatar – éljenek a szociális hálók.

Annak a visszás logikának köszönhetően, amelynek során a kabaré szórakoztat, még ha a legkegyetlenebb módon is ironizál, az is igazsággá válik, amikor a rendező a Neusatzer Cabaret-ban hazudik: a nézőt egy olyan várossal szembesíti, amely nem csupán nem létezik, hanem sohase volt és sohase lesz. A Neusatzer Cabaret valóban a városról szól: Újvidékről, Novi Sadról, Neoplantáról, és valóban huszadik század eleji kabaré, annak a történelemnek nyomában járva, amely folyton ismétlődik, és amely minden perspektívát elzár előlünk. Olyan kabaré ez, amely az ihletett színészgárdának és a közönségnek egyaránt felkínál mindent, amit csak szeretni lehet a színházban – táncot, zenét, nevetést!

Hogy könnyebb legyen a fültépés, míg a vér elfolyik.

Disztópia

Amikor a Szerb Athénnak nevezett Újvidékről, a jövő európai kulturális fővárosáról, a multikulti városról szóló híreket lapozzák, miközben tudják, hogy ennek fele sem igaz, de a hírek játékra késztetik önöket – akkor hívják az önök képzetét disztópiának. Lénárd Róbert rendező segítségére a következő színészek voltak ebben: Banka Lívia, Crnkovity Gabriella, Ferenc Ágota, Giricz Attila, Gombos Dániel, Huszta Dániel, Mészáros Árpád, Blaskó Lea, Figura Zia. A zenét Klemm Dávid szolgáltatta.

Igor Burić, Dnevnik