Az idei évadot ismét a hagyományos Vajdasági Magyar DrámaíróVersennyel nyitja meg az Újvidéki Színház. A már XXIV. alkalommal megrendezett különleges színházi eseményre szeptember 20-án és 21-én kerül sor. A verseny első napján három vajdasági származású író ül asztalhoz, hogy egyetlen nap alatt megírja saját drámáját. Nincs hosszú próbafolyamat, nincs hónapokig tartó előkészítés – a történeteknek szeptember 20-án kell megszületniük. A nap végén újabb fordulat következik: sorsolás dönti el, melyik rendező melyik drámát kapja, de ugyanígy derül ki az is, hogy ki melyik színészcsoporttal és melyik teremben állítja színpadra a kapott művet. Innentől kezdve már csak egyetlen éjszaka áll rendelkezésre, hogy a frissen született szövegből előadás szülessen. A másnap pedig már a közönségé. Szeptember 21-én 19 órakor három vadonatúj előadás kerül színpadra az Újvidéki Színházban. Három történet, három különböző színházi világ – amelyek alig 24 órával korábban még csak papíron léteztek. A Vajdasági Magyar DrámaíróVerseny egyszerre verseny, színházi kísérlet és izgalmas alkotói kihívás. Találkozzunk az évad első nagy színházi kihívásán, az Újvidéki Színház XXIV. Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyén!