A VMSZ vezetősége április 5-én egy hangulatos vacsora keretében köszöntötte az Újvidéki Színházat harmincötödik születésnapja alkalmából. Az ünnepi fogadásra a Duna-parton került sor, a Zeppelin nevű hajón A 35 év nem egy kerek évforduló, de elegendő idő, aminek tükrében mondatokat lehet megfogalmazni, mondatokat lehet kimondani és mondatokat kell megfogalmazni és kimondani
Részlet Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével készült interjúból
Az Újvidéki Színház ennek a közösségnek, a mi közösségünknek egyik etalon értékű intézménye, a színházkultúrán belül mindenképpen. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az elmúlt évtizedekben a művészeink mit produkáltak, akkor elfogultság nélkül, és függetlenül attól, hogy most itt a színházról beszélünk, azt kell mondani, hogy a színházak produkciói talán azok, amelyek kárpát-medencei vagy nemzetközi viszonylatban a legkiemelkedőbbek voltak. Ez valószínű, többek között, azért van, mert a színészeknek életszerű élményük volt azzal kapcsolatban, amit a színpadon meg kellett jeleníteniük. Az Újvidéki Színház idén ünnepelte harmincötödik születésnapját. Ez nem egy kerek jubileum, de a 35 év, az mindenféleképpen egy olyan idő, amire meg kell emlékezni. Nagyon fontosnak tartom a színházakat, a színházak produkcióit, mert egyrészről megfogalmazzák azt a közösségi érzést, ami gondolom, hogy mindannyiunkban benne van, másrészről egészen biztos, hogy a művészetet közelíteni próbálják az átlagemberhez, és nem csak katartikus élményt, hanem adott esetben szórakoztatást is jelentenek a közösség, a nézők számára. Az Újvidéki Színház egy specifikus színház, úgy gondolom, azért, mert valahol a tömb és a szórvány szélén van, inkább a szórványban mint a tömbben, de ez nem látszik a produkcióin. Nagyon magas színvonalú produkciók jellemzik évtizedekre visszamenőleg. Ugyanakkor éppen abból a körülményből kifolyólag, hogy egy picikét specifikus a helyzete, nem csak az igényes közönségnek próbál kielégítő és tartalmas szórakozást biztosítani, hanem szórakoztató előadásokkal a nagyközönség számára is, a gyerekek számára, amit én nagyon-nagyon fontosnak tartok, ugyanakkor pedig én hihetelenül méltányolom azt az erőfeszítést, amit az Újvidéki Színház a többi színházunkkal együtt tett, de az Újvidéki Színház ebben élenjáró volt, hogy sok év után elindult újra a tájolás Vajdaságban, ez - úgy gondolom, hogy - áttörés jellegű esemény volt az elmúlt egy-két évben. Szerettem volna ezzel a gesztussal, ezzel a vacsorával alkalmat teremteni arra, hogy mindezeket a mondatokat el tudjam mondani, hogy érezzék az emberek azt, hogy vagyunk, vannak akik méltányolják az erőfeszítéseket, amit megtesznek.
Részlet Pásztor István köszöntő beszédéből
Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani, hogy elfogadták ezt a meghívást, ami úgy gondolom, hogy a maga nemében talán formabontó is, mert az előző időben a vajdasági magyar közéletben nem volt gyakorlat ilyen típusú rendezvényeket tartani, nem volt gyakorlat megemlékezni azokról az évfordulókról, amelyek ennek a közösség számára egészen bizonyosan fontos évfordulókat jelentenek. A 35 év nem egy kerek évforduló, de elegendő idő, aminek tükrében mondatokat lehet megfogalmazni, mondatokat lehet kimondani és mondatokat kell megfogalmazni és kimondani. Ez volt az az indíték, ami miatt én ezt a ma esti találkozót örömmel vártam, és örömmel veszek rajta részt. Külön megtisztelő számomra, hogy ilyen szép számban összegyűltünk, azt gondolom, hogy a körülmények, a környezet is méltó ehhez az apropóhoz, aminek kapcsán ma este itt találkozunk. Az Újvidéki Színházról valószínű mindenkinek más-más típusú élményei vannak. Önöknek, nekem, az újvidéki színházlátogatóknak, vagy a vajdasági színházbajáróknak vagy a kárpát-medencei színházismerőknek. Én emlékszem az Újvidéki Színházra, a hőskor kezdetéről, akkor, amikor egyetemre jártam a 70-es évek közepén és még a Katolikus Portán volt a színház játszóterme. Sajnos, azok közül a színészek közül ma már itt nem túl sokan vannak jelen, de az Újvidéki Színházra gondolva, egészen biztos, hogy az én emlékeimben örök időre megmaradnak azok az esti élmények, amelyeket ott szereztem. Ma, amikor politikusként az Újvidéki Színházról kell beszélni, úgy gondolom, hogy nem csak róla kell beszélni, hanem a vajdasági színjátszásról. Én úgy látom, mint színházba járó ember, hogy az elmúlt évtizedekben, a művészeti produkciók vonatkozásában a színészek, a színházak voltak azok, amelyek igazán emelték ennek a közösségnek az értékét, emelték ennek a közösségnek az ázsióját, országhatáron belül, de úgy gondolom, hogy az egész Kárpát-medencében, vagy nemzetközi összevetésben is.
mgr. Miavecz Béla, a VMSZ tanácstagja felszólalása
Szeretek, és azt hiszem, mindannyian szeretünk születésnapokat ünnepelni. A dél-bácskai körzetben, Újvidéken, ti vagytok nekünk a gyémánt és a fény az éjszakában. Mert, minden alkalommal, amikor színházba megyünk, elvarázsoltok bennünket, és ezt a varázslatot hazavisszük, és ez erőt ad a következő hetekre, hónapokra. És összehasonlítva a művészi teljesítményeiteket Béccsel, Frankfurttal, Budapesttel, Belgráddal – egyáltalán nem vagytok rosszabbak, sok esetben sokkal jobb művészi szintet tudtok előhozni, mint ezek a nagyszínházak, és erre legyetek büszkék. És ha ez így folytatódik, nem csak az ötven éves évfordulót, hanem a 60-70 éves évfordulót is megünnepelhetjük. És aminek még nagyon örülök, hogy ennyi fiatal színész van, és ami külön öröm számomra, hogy az Újvidéki Színházban a generációcserék símán, könnyedén történnek, átadódnak a tudományok, átadódik ez a hangulat, ez a művészet. Nagyon szépen köszönöm nektek ezt!
László Sándornak, az Újvidéki Színház igazgatójának köszöntő beszéde
Tisztelt Elnök Úr, engedje meg, hogy a magam és a színház dolgozói nevében megköszönjem ezeket a szavakat, a mai estét, de nemcsak a mai estét, hanem azt, amit én nagyon fontosnak tartok ebben az esetben: a politika felismerte a színház megtartó erejét és fontosnak tartja a színházat. A színház nem csak szóarakoztat, nem csak előadásokat hoz létre, hanem bizony, a mi közösségünkben, a vajdasági magyarság körében nagyon erős megtartó erővel renelkezik. Azt gondolom, hogy az Újvidéki Színház méltóképpen igyekszik eleget tenni ennek a feladatának, és annak, hogy a fiatal művészgenerációkat nevelje, és azokat a fiatalokat, akiket Újvidék, egyetemi város lévén, idevonz, és hogy egy olyan hellyé váljon, egyébként szerintem már az is, ahova jó bemenni, ahol jó időt eltölteni, és jó emlékekkel tudnak hazatérni a nézők. Mi nagyon büszkék vagyunk az elődeinkre, a régi nagy gárdára, azokra az előadásokra, tudjuk, milyen volt az Újvidéki Színház régen, mit képviselt 35 évvel ezelőtt is, és mindent elkövetünk, hogy ezt a pozitív, nyitott szellemiséget továbbvigyük, ugyanis azt gondolom, hogy egy nagyon-nagyon jól átgondolt történet volt az Újvidéki Színház megalapítása, jókor és jó szellemiségben történt mindez, és ezt szeretnénk folytatni, és szeretnénk, ha ez a színház az 50. évfordulóját is megünnepelné, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ez megtörténjen. Igaz, hogy talán egy kicsit másképpen műveljük a színházat, mint 25-30 évvel ezelőtt, de mindenképpen igyekszünk a lehető legmagasabb művészi színvonalon művelni, azt, amit teszünk, és most nem sorolnám az elismeréseinket akár hazai akár nemzetközi színtéren, de azt hiszem, nem is az elismerések a fontosak, hanem ezek a pillanatok a fontosak, azok a pillanatok a fontosak, amikor a függöny fölmegy, amikor a függöny legördül, amikor a néző visszajön, és amikor emlegetnek bennünket, amikor beszélnek rólunk. Nagyon fontosnak tartom az odafigyelést, és mi hálásak is vagyunk minden odafigyelésért: hálásak vagyunk a nézők figyelméért, és hálásak vagyunk a mai figyelemes gesztusért is, és bízunk benne, hogy a jövőben is odafigyelnek ránk, ugyanis, nem kis dolog, amit teszünk. Köszönjük a mai estét, és a lehetőséget, hogy így együtt lehetünk!
Koristimo kolačiće za poboljšanje naših usluga. Pročitajte više o tome kako koristimo kolačiće i kako ih možete odbiti.