Újvidéki Színház 2018/19 - Évadértékelő
Kritikusok díja
Az Újvidéki Színház a 2018/2019 évad legelején kiérdemelte Budapesten a Kritikusok díját a Borisz Davidovics síremléke című előadásért. A Dramaturgok Céhe ezt az Alekszandar Popovszki által rendezett előadást tartotta a legjobbnak, s ezzel a rendező előtt megnyíltak a magyarországi színházak ajtajai is.
Synergy#WTF 2
Az évad kezdetét a Synergy, a kisebbségi színházak második fesztiválja vezette be ahol romániai, olaszországi, magyarországi, izraeli, oroszországi, horvátországi, törökországi és ukrajnai kisebbségi társulatokat láttunk vendégül. A fesztiválközönségnek alkalma volt beletekinteni abba, hogyan tekintenek a nyelvi kisebbségek saját kulturális identitásukra, hogyan gondolkodnak és milyen művészeti értékeket képviselnek a 21. században. A fesztivál kezdeményezte a Világ Kisebbségi Színházainak szervezetének létrehozását.
Hasszán aga felesége - a 64. Sterija Játékok nyertese
45. évadát a legjelentősebb szerbiai fesztiválon aratott győzelmümk koronázta meg – a Sterija Játékokon a zsűri az Urbán András által rendezett Hasszán aga feleségét találta a legerősebb előadásnak. A produkció emellett a legjobb színésznőnek járó díjat valamint a Dnevnik napilap különdíját hozta meg Béres Márta művésznőnek, a darab zeneszerzője, Irena Popović Dragović pedig a legjobb zenének járó díjat kapta. A szöveg dramatizálásárt Vedrana Božinović vehetett át elismerést .
…fesztiválon innen, fesztiválon túl...
* A Borisz Davidovics síremlékét vendégül látta a szkopjei MOT és a szegedi Rekamié fesztivál
* A Hasszán aga felesége megnyerte a pozsareváci Viminacijum fesztivált
* A Dög nagy sikerrel szerepelt Brassóban, Romániában, a Magyar Színházfesztiválon
* A Hasszán aga felesége a Vajdasági Hivatalos Színházak fesztiváljáról két díjjal tért haza (Béres Márta a legjobb színésznő, Irena Popović Dragović a legjobb zeneszerző) valamint megnyitotta a szabadkai Desiré fesztivált
* A Kis Magyar Pornográfiát Aleksandrovacon a “Bucini dani” fesztivál látta vendégül
* A Mikve a koperi Nyári Játékokon szerepelt
* A celjei Komédianapokon pedig a Ventilátor lépett fel
Vendégszerepléseink
A Magyar Nemzeti Tanács által támogatott rendszeres tájolásunkon kívül (ahol a Kovácsokat, A dögöt és a Mikvét, valamint a Till Eulenspiegelt szerepeltettük) eljuthattunk Mariborba a Mikve című előadással a Ventilátort pedig nagy sikerrel játszottuk Szlovénia-szerte.
A negyvenötödik évad a Szívlázadás jegyében telt el
Bemutatóink a következők voltak:
‒ A folyton követelt és vastapsot arató Tom Sawyer kalandjai
‒ A több országban is ovációkkal fogadott Ventilátor
‒ A forradalmi hagyatékot elemző Álmodozók
‒ A hanta természetét vitató Till Eulenspiegel
‒ A politikai színházra merőben új szmemel tekintő Angyal szállt le Babilonba
Az Újvidéki Színházban vendégül láttuk
a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Lift című előadását,
a szabácsi Városi Színházat,
a budapesti József Attila Színházat,
a cetinyei Tőke című előadás,
a Jami körzet és a Zuhanás és a Halál a fasizmusra című független színházi produkciókat,
a Per Art studio két előadását,
a szabadkai Népszínház szerb nyelvű társulatának Lüszisztraté című produkcióját,
a zentai kamaraszínház Liliom című előadását,
a Ljubljanai Nemzeti Színház Átkozott bagósok című előadását,
valamint a Kosztolányi Színáz Az úr nevében című produkcióját...
Érdekességek...
* Az immár hagyományos Könyvbazáron 55.500 dinárt gyűjtöttünk össze az Újvidéki Gyermek- és Ifjúsági Menhely számára
* Az Újvidéki Színház igazgatója, Venczel Valentin a multikulturális színház és az interkulturális együttműködés fejlesztéséért valamint a Synergy Fesztivál megalapításáért megkapta a Vajdasági Művelődési Intézet elismerését
* Ebben az évadban is megtartottuk a Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyt Nincs sor a halasbódénál címmel.
* Májusban elkezdődtek az Anna Karenina próbái, Dejan Projkovszki észak-macedón rendező rendezésében
*A budapesti József Attila Színház előadásának 49000 dináros bevételét a színház a Milan Petrović iskola sajátos nevelési igényű diákjainak ajánlotta fel
Évadvég és nyaralás
A 45. évad ünnepi rendezvénysorozatán belül két kiváló előadás érkezik hozzánk:
*a japán K-Vihar június 19-én
*az egri GGTánc társulat Roses and carnations című előadása június 20-án
*az Álmodozók című előadás képviseli a színházat a Kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválján
* A Borisz Davidovics síremléke június 23-án színpadra kerül a Gyulai Várszínházban
* Július 7-én a csortanovci fesztiválon, július 11-én pedig Budván szerepel a Ventilátor