Az idei, 48. BITEFen a Neoplantát szerették legjobban a nézők: 4,65 átlagosztályzattal végzett a fesztiválon. (Ez egyébként a szavazatokon túl az ováción is érződött.)
A Politika zsűrije Dejan Mijač, Tanja Mandić Rigonat, Vesna Roganović, Borka Trebješanin és Ana Tasić összeállításban Urbán Andrásnak ítélte meg a legjobb rendező díját. A Politika elismerését olyan neves alkotók kapták meg eddig, mint Heiner Goebbels, Robert Wilson, Jan Fabre, Eugenio Barba, Ingmar Bergman és Nagy József.
A mi Színházunk, pontosabban Urbán András rendező érdemelte ki a belgrádi „Politika” napilap díját a napokban befejeződött BITEFen. A fesztivál közönsége szerint a Neoplanta volt a legjobb előadás, így a közönség díja a mezért a legmagasabb osztályzattal illette. A BITEF Mira Trailović nevét viselő díját idén Oliver Frljićnek és az Aleksandra Zec című előadásnak ítélték oda.
A Politika napilap bírálóbizottságát Dejan Mijač, Tanja Mandić Rigonat, Vesna Roganović, Borka Trebješanin és Ana Tasić alkotta. Szerintük Urbán András rendező hitelesen állította színpadra Végel László sajátságos irodalmi világát, átpréselve azt azon az urbáni gépezeten, amely erőteljesen feltárja Újvidék múltja, jelene és jövője társadalmi-politikai viszonyainak különféle visszásságait.
"Egyéni jellem vagy sajátos hang ebben az előadásban úgyszólván nincs is, a színészek és színésznők úgy játszanak mintha egyetlen militarizált testnek a részei lennének. Katonás fegyelemmel mozognak az éppen adott történelmi erőszak görcseiben rángatózva. Fragmentárisan, de erőteljesen jelenik meg a színen Újvidék meghódításának és felszabadításának körkörös története a mindenkori hódítók üres ígéreteinek és hazugságainak a kereszttüzében, amelyet csak felfokoznak az Urbánra jellemző, erőteljes vizuális és koreográfiai megoldások" - olvasható a Politika zsürijének indoklásában.
Anja Suša, a fesztivál szelektora a Neoplanta besorolását indokolva a következőket mondta: „Az Újvidéki Színház Neoplanta című előadása kétségkívül Végel László könyvének emotív olvasata és szó szerint is ugyanilyen értelmezése, amelyben megtalálhatók a már régebbről ismert urbáni inventív rendezés elemei, amelyeket csak még inkább kiemel a dramaturgiai szakértelem és az izgalmas zene, és ami a legjelentősebb, az Újvidéki Színház együttesének varázslatos játéka. A Neoplanta azon ritka előadások közé tartozik, amelyek arra emlékeztetnek bennünket, hogy elégséges „a társadalmi körülmények elenyésző változása ahhoz, hogy az emberiség visszatérjen az ősközösség állapotába”. Egy város történelme (esetünkben Újvidéké) nem mindig feltétlenül azonos az ország vagy az egyén történelmével, ezért úgy kell viszonyulnunk hozzá, ahogy Urbán András magyarázza a történelmet – megalkuvás nélkül és kritikusan.